A cápa két orosz turistának harapta le a karját szerdán a Sarm-es-Sejk üdülőparadicsom közelében található Rász-Naszráni térségében. Feltételezések szerint a szerdai támadást elkövető cápa okolható az előző napi balesetért is, amikor szintén tengerben úszó orosz párt támadott meg egy ragadozó. A cápa a nő lábát és hátát harapta meg olyan súlyosan, hogy a partra menekítés után áldozatát újra kellett éleszteni. Az üdülőhely térségében cápaveszély miatt figyelmeztetést adtak ki. A hatóságok szerint Egyiptomban évente egy-két esetben fordul elő halálos kimenetelű cápatámadás, azonban várható, hogy a növekvő turizmussal a balesetek száma is emelkedni fog.
Turistákra támadt egy cápa a Vörös-tengeren
Életveszélyes sérülésekkel ápolnak egy kairói kórházban négy orosz turistát, akiket megcsonkított egy óceáni fehérfoltú cápa a Vörös-tengeren.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.