A Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében a 2010. november 1-jei állapotnak megfelelően 215 HIV-fertőzött személyt tartanak nyilván, közülük 16-nál jelentkeztek az AIDS-betegség tünetei. HIV-vírussal fertőzött anyáktól 33 gyermek született Kárpátalján, de eddig csak hatuknál állapították meg minden kétséget kizáróan a HIV-fertőzöttséget, 27 esetben még tartanak a vizsgálatok – közölte hétfői ungvári sajtótájékoztatóján Ivan Mironyuk, a Kárpátalja megyei AIDS-megelőzési és -gyógyászati központ főorvosa.
A szakember azt is elmondta, hogy Kárpátalján évi átlagban 50-70 személynél diagnosztizálják a HIV-fertőzést. Idén az első 10 hónap során a megyében 48 új esetet regisztráltak – közölte, hozzátéve, hogy az év eleje óta három felnőttnél diagnosztizálták az AIDS-betegség tüneteit.
Mironyuk kifejtette, hogy immár hagyományosan Kárpátalja az AIDS kórokozójával legkevésbé fertőzött ukrajnai megye, s a régió ezt a pozícióját továbbra is tartja. Hangsúlyozta, a korábbi hozzáállással ellentétben, amikor a hangsúly az AIDS gyógyításán volt, jelenleg a fertőzés terjedésének a megelőzése és a vírushordozók életminőségének a javítása a cél Kárpátalján.
Kárpátalja a HIV-vírussal legkevésbé fertőzött régió Ukrajnában
Kárpátalján hagyományosan a legalacsonyabb az AIDS-megbetegedések száma Ukrajnában, s ezt a pozícióját továbbra is tartja a régió.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.