Az Algemeen Dagblad című holland lap és a holland rádió arról számolt be, hogy a leleplező dokumentumok egyikéből - a berlini amerikai nagykövetség által tavaly novemberben a washingtoni külügyminisztériumnak megküldött üzenetből - kiderül, hogy Németországon kívül Hollandiában, Belgiumban, valamint Törökországban is vannak amerikai nukleáris eszközök.
A De Standaard című belgiumi flamand lap közlése szerint a Wikileaks-iratok leleplezték amerikai atomfegyverek belgiumi tárolását. Az újság szerint egyébként a helyi lakosság számára "nyílt titok", hogy a Kleine Brogel nevű flandriai amerikai katonai támaszponton atomfegyverek vannak.
A holland rádió arról a kiszivárogtatott amerikai jelentésről adott hírt, amely Philip Murphy berlini amerikai nagykövet, Phil Gordon európai ügyekkel megbízott amerikai külügyi helyettes államtitkár, valamint Christoph Heusgen, Angela Merkel német kancellár biztonsági tanácsadója közös beszélgetéséről szól. Ez ugyancsak alátámasztja azt, hogy több európai országban tárolnak amerikai atomfegyvereket.
Kleine Brogel nukleáris jellege az amerikai hadsereg legrosszabbul őrzött titkai közé tartozik. Egy Nizár Trabelszi nevű al-kaidás terroristát - aki egyébként tunéziai származású futballista volt - 2004-ben tíz évre ítélték, miután elismerte, hogy 2001-ben Oszama bin Laden megbízásából öngyilkos merényletet tervezett Kleine Brogel ellen. A sajtó akkor is nyíltan taglalta, hogy ott minden bizonnyal atomfegyvereket tartanak az amerikaiak.
Amerikai atomfegyverek Hollandiában Belgiumban és Törökországban
Az Egyesült Államok nem csupán Németországban, hanem Hollandiában, Belgiumban és Törökországban is tárol taktikai atomfegyvereket - erősítik meg a legújabb Wikileaks-dokumentumok az eddigi feltételezéseket a belga, illetve a holland média szerint.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.