Dublin központjában rendőrségi becslések szerint 50 ezren gyűltek össze szombat délután az ír szakszervezeti szövetség (ICTU) felhívására, a demonstráció szervezői azonban 100-150 ezresre taksálták a tömeget. A tüntetőknek sípokat osztottak ki, hogy a kormányzati negyed mellett elhaladva ezzel is kifejezzék tiltakozásukat. David Begg, az ICTU főtitkára, a megmozdulás főszónoka az ír társadalom kifosztásával vádolta meg a kormányt, amelyet Dick Turpinhez, a legendás XVIII. századi angol útonállóhoz hasonlított. Begg kijelentette: Turpin az ír kormánnyal ellentétben legalább annyit megtett, hogy álarcot öltött, mielőtt áldozatait kirabolta. Turpin marha- és lótolvajként, majd országúti rablóként vált hírhedté az 1700-as évek első felében. Az angol hatóságok végül York környékén elfogták, halálra ítélték és 1739-ben felakasztották. Kivégzése után az angolszász folklór máig legendás figurájává vált. A szombati dublini tüntetésen ismertették több kormánytag mobiltelefonjának számát, felszólítva a tiltakozókat, hogy minél többször hívogassák a minisztereket. Az ír kormány az elmúlt hétvégén jelentette be, hogy Írország nemzetközi pénzügyi segítséget kér az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). A segélyprogram összetételéről és méretéről még folynak a tárgyalások, de elemzői előrejelzések szerint 85-90 milliárd eurós csomagra lehet számítani. Ennek fejében az ír kormány már jelezte, hogy a következő években komoly megszorításokat kell végrehajtani az összeomlás szélére került közfinanszírozás megmentése végett.Az eddig ismertetett tervek alapján 2014-ig szélnek eresztetnének csaknem 25 ezer közalkalmazottat, 2,8 milliárd euróval lefaragnák a jóléti kiadásokat, a jelenlegi 21 százalékról 24 százalékra növelnék a fő áfakulcsot és ingatlanadót vezetnének be. A megszorító csomagtervtől az ír kormány összesen 15 milliárd euró megtakarítást remél; ez az ír hazai össztermék (GDP) éves értékének 9 százaléka. Ebből várhatóan 10 milliárd euró kiadáscsökkentésekből, ötmilliárd euró adóemelésekből ered. Írországban az elmúlt két évben már végrehajtottak egy szintén 15 milliárd eurós takarékossági programot. Az eddigi költségvetési szigort a lakosság elfogadta, az újabb megszorítások tervei azonban már széles körű tiltakozást váltottak ki. Az indulatokat csak tovább szítja, hogy az EU/IMF-segélyprogram kérvényezésének múlt vasárnapi bejelentése előtt a kormány még annak tényét is tagadta, hogy előzetes tárgyalások folynának egy ilyen külső pénzügyi segítségről.Az euróövezet egészét "járvánnyal" fenyegető ír pénzügyi válságon belül a fő problémát az ír bankszektor okozza, amelynek hatalmas kinnlevőségei ragadtak benn az ingatlanpiaci buborék kipukkadásával tönkrement ír építőipari és ingatlanvállalatokban. Az ír bankrendszer feltőkésítésének költségei az idén a kormány várakozásai szerint a GDP-érték 32 százalékára duzzasztják Írország államháztartási hiányát. Ez az euróövezet egész történetében példátlan költségvetési deficit lenne.
Tüntetés Dublinban a megszorítások ellen
Tízezrek tüntettek szombaton a súlyos költségvetési és adósságválsággal küszködő Írország fővárosában a kormány tervezett megszorító intézkedései ellen.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.