A Hollywood Reporter cím lap csütörtöki információi szerint a Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztivál - amelynek Chasen is dolgozott - százezer dollárt (20 millió forintot) ajánlott fel a nyomravezetőnek. Michael Levine, az áldozat egykori kollégája korábban már bejelentette, hogy gyűjtést kezdeményez 25 ezer dollárnyi (ötmillió forintnyi) jutalom előteremtése érdekében. Ronni Chasen amerikai PR-ügynökkel öt lövéssel végeztek Los Angelesben a hétfőről keddre virradó éjszaka. A 64 éves, számos hollywoodi film reklámkampányáért felelős Chasen épp Christina Aguilera és Cher közös, Díva (Burlesque) című filmjének ősbemutatójáról tartott hazafelé autójával, amikor egy ismeretlen öt lövést eresztett a mellkasába. A nő elvesztette uralmát az autó felett és egy lámpaoszlopnak ütközött a Sunset Boulevard közelében. A helyszínen Chasen néha még magához tért, de a kórházba szállítás után már halottnak nyilvánították.A nyomozók egyelőre gyanúsított és az indíték tekintetében is sötétben tapogatóznak. Információik szerint sem ő, sem PR-cége, a Chasen and Co. nem kapott fenyegetést. A rendőrség a nyomozás érdekében lefoglalta az ügynökség számítógépeit.Howard Bragman újságíró Chasen megölését bizarrnak nevezte. A rendőrség lázasan nyomoz, hogy választ találjon a sok tisztázatlan kérdésre: hogyan lőhették például többször mellkasba Chasent anélkül, hogy a szélvédő betört volna? Bár az oldalsó ablakok le voltak engedve, ezen az úton a feltételezések szerint nem igazán kerülhettek az utastérbe a golyók. A tettes talán ott ült az autóban.Dick Guttman, Chasen korábbi munkatársa szerint a meggyilkolt ügynöknek nem voltak ellenségei. A filmes szakma képviselői Los Angelesben és New Yorkban spontán istentiszteleteken és gyászünnepélyeken gyűltek össze, hogy Chasenre emlékezzenek. Chasen az 1970-es évektől kezdett dolgozni a hollywoodi reklámiparban, filmek és művészek népszerűsítő kampányaiban. Hamar nagy befolyásra tett szert, és több Oscar-díjas produkció fűződik a nevéhez. Olyan filmek pr-ügynökeként működött közre, mint a Miss Daisy sofőrje, az Arany-tó, a Gettómilliomos vagy A bomfák földjén.A Variety című magazin információi szerint a Hollywoodban legendának számító Chasen legutóbb Michael Douglas Tőzsdecápák - A pénz nem alszik című filmjének Oscar-díjra jelöléséért folyó kampányán dolgozott a 20th Century Foxszal.Az egyedülálló, gyermektelen Chasen meglehetősen keménykezű pr-ügynök volt: akit jelentéktelennek tartott, azt keményen elutasította. Munkájában maximalista volt: a halálos lövések eldördülése előtt pár perccel is a másnapi tennivalókról szóló listát küldött telefonjáról az irodájába.
Chasen-gyilkosság: sok pénz üti a markát a nyomravezetőnek
Nagy jutalmat ajánlott fel az amerikai filmipar annak, aki használható információval szolgál Ronni Chasen pr-ügynök meggyilkolásának ügyében.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.