Az északi Cap-Haitien és a központi Hinche városban kövekkel dobálták meg a nepáliakat, akik könnygázt használtak ellenük - közölték szemtanúk, és a hírt megerősítette a rendőrség is. Cap-Haitien kikötőben felgyújtottak egy rendőrőrsöt. A városban több embert lőtt sérülésekkel szállítottak kórházba - mondta egy orvos, de azt még nem állapították meg, hogy honnan és kik lőttek rájuk.
A rendőrség közölte, hogy nekiláttak a tömeg szétoszlatásának, de ők nem lőttek, s "a helyzet továbbra is feszült, még van kő- és üvegdobálás". Az ENSZ misszió szóvivője azt mondta, hogy "nem ismerik a sérülések természetét, sem a körülményeket".
A Haitin korábban ismeretlen kolera már majdnem ezer ember halálát okozta október 20-a óta. Nepálban az ilyen esetek mindennaposak. Az ázsiai országból jövő katonák első csoportja éppen a járvány kirobbanása előtt, október 9-vel kezdődően érkezett Haitira. Cap-Haitienben mintegy százan vesztették életüket. Az iskolákat bezárták, mert sok szülő óvintézkedésként nem engedi el gyerekét.
Zavargások törtek ki Haitin az ENSZ ellen
Az ENSZ békefenntartóira támadott tiltakozók tömege hétfőn Haiti két városában; a szigetországban sokan azt hiszik, hogy az ázsiai kéksisakosok hurcolták be a kolerát az országba, amit az ENSZ cáfol.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.