Sir David Richards tábornok a The Sunday Telegraphnak - a legnagyobb konzervatív vasárnapi brit lapnak - kijelentette: a hagyományos hadviselésben a vereség és a győzelem nagyon egyértelmű; a győzelmet az jelképezi, hogy egy hadsereg bevonul egy másik ország fővárosába. A militáns iszlám felett azonban ilyen értelemben vett győzelem "soha nem érhető el" - tette hozzá.Sir David szerint ugyanakkor az iszlám e vonulatát "kordában lehet tartani" olyan mértékig, hogy ne jelentsen veszélyt.
Brit vezérkari főnök: katonailag nem győzhető le az iszlám szélsőség
Az al-Kaida terrorhálózat és általában a militáns iszlám szélsőség felett nem lehet hagyományos értelemben vett katonai győzelmet aratni - mondta vasárnap Londonban megjelent nyilatkozatában a brit fegyveres erők új vezérkari főnöke.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.