Mindkét haláleset a Hainaut tartománybeli Solre-Saint-Géry faluban történt, amely közel van a francia határhoz, és átszeli a Hante folyó. Az egyik áldozat egy autó 72 éves utasa, aki nem volt képes kiszállni az utcán hömpölygő vízben álló járműből. A másik embert valószínűleg szintén a víz sodorta el. Az ugyancsak a Hainaut tartományban fekvő Lessines településen, ahol a Dendre folyó áradt meg, egy holttestet a tűzoltók találtak meg. Egy embernek nyoma veszett. Belgium csaknem teljes területén péntek este óta szakad az eső, és emiatt a folyók vízszintje folyamatosan emelkedik, némelyik már ki is lépett medréből. Egyre gyakoribbak az áradások és sárömlések, mert a talaj telítettsége miatt nem képes több vizet elnyelni. Emiatt egyes térségekből ki kellett telepíteni a lakosságot.
Két flamand régióban - Nyugat-Flandriában és Brabantban -, valamint több vallóniai településen szombaton vészhelyzetet hirdettek, s a helyi hatóságok néhol a hadsereg alakulatait is mozgósították. Brüsszelben a fő problémákat a vallóniai Charleroi városig vezető csatorna okozza. A főváros határától nem messze átszakadt a csatorna töltése, ezért 230 házat ki kellett üríteni Leeuw-Saint-Pierre-ben, az UCB gyógyszeripari cég pedig kénytelen volt leállítani egyik üzemét. Brüsszel és Halle város között leállították a vasúti forgalmat vasárnap délelőtt, így fennakadások voltak a Thalys- és a Eurostar-vonatok közlekedésében is. A meteorológiai előrejelzések szerint vasárnap estig biztosan eltart az esős idő.
Három halottja van már a belgiumi esőzésnek
Az elmúlt nap heves esői okozta árvízben meghalt három ember vasárnapra virradóan Belgiumban - jelentette a belga hírügynökség, a Belga.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.