A 166 ezer köbméter cseppfolyósított gázt (LNG) a Maersk Meridian LNG tankhajó szállítja a délkelet-angliai Isle of Grain terminálhoz. Az Egyesült Államokban több mint 30 százalékkal csökkent a földgáz ára az év eleje óta az észak-amerikai kitermelés növekedésének hatására, a kereskedők ezért a jobban fizető piacokon igyekeznek eladni az energiahordozót. Az idén már közel 200 millió köbméter gázt exportáltak, a legfőbb célpont Oroszország.
A Londontól keletre fekvő terminálhoz november 18-án érkező szállítmány az első, amely közvetlenül Amerikából érkezik Európába - mondta a Reutersnek egy ágazati elemző. A brit piac azért ígéretes, mert télen jellemzően emelkedik a földgáz ára, mivel a tárolókapacitás viszonylag csekély, fűteni pedig gázzal szoktak a szigetországban.
Először érkezik földgáz Európába Amerikából
Az Egyesült Államokból érkezik földgáz Európába, az ágazat történetében egyedülálló szállítmányt november közepén hajózzák be Louisiana államból Nagy-Britanniába.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.