Kína határozottan bírálta a Bizottság döntését a demokrácia-párti férfi kitüntetéséről. Hsziao-po korábban a feleségét, Liu Hsziát kérte meg, hogy vegye át helyette a díjat, de elég valószínűtlen, hogy Peking elengedi Oslóba a bejelentés óta házi őrizetben tartott asszonyt. A Nobel-díj átadó ünnepséget minden évben december 10-én, Alfred Nobel fizikus 1896-os halálának évfordulóján tartják. A ceremónián a kitüntettek beszédet mondanak, és megkapják az érmüket valamint a vele járó 10 millió svéd koronát (1 millió euró).
Geir Lundes, a Nobel Bizottság titkára elmondta, egyelőre nem tudják, és nem valószínű, hogy a közeljövőben kiderül, ki veszi át idén a békedíjat. "Az szinte kizárt, hogy a díjazott maga jön el, arról pedig hallgatnak, hogy mi lesz a feleségével" - tette hozzá. A New York-i székhelyű Kínai Emberi Jogok nevű civil szervezet szerint Peking nem csak Liu Hsziát, hanem más ellenzékieket és emberjogi aktivistákat is házi őrizetben tart, hogy így elhallgattassa Hsziao-po és felesége támogatóit.
Kína tiltakozásul a kitüntetés miatt lemondott egy miniszteri szintű találkozót Norvégiával, mivel a skandináv országot tartja felelősnek a független bizottság döntéséért. Ezen a héten pedig egy tajvani szerverről kibertámadás érte a Nobel Intézet honlapját.
A Nobel-békedíj történetében nem ez lesz az első eset, hogy a kitüntetett személy nem lehet ott az átadó ünnepségen. 1991-ben a bebörtönzött mianmari ellenzéki vezető, Aung Szan Szú Kji helyett fia vette át az érmet, a lengyel Szolidaritás szakszervezet elnökét, Lech Wałesát pedig a felesége képviselte a ceremónián 1983-ban.
Bizonytalan a Nobel-békedíj sorsa
Egyelőre még nem tisztázott, ki fogja átvenni az idei Nobel-békedíjat a kitüntetett kínai ellenzéki, Liu Hsziao-po helyett, aki jelenleg börtönben ül. Az is előfordulhat, hogy a norvég Nobel Bizottság megőrzi, és nem a december 10-i hivatalos ünnepélyen, hanem egy másik alkalommal adja át a díjat.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.