"Az MKP felszólítja a kormánykoalíciót, hogy ne bújjon ki a felelősség alól, és adjon válaszokat a rendőri beavatkozás két év óta megválaszolatlan kérdéseire és kárpótolja az érintetteket" - olvasható a parlamenten kívüli párt pénteki közleményében, amelyet Dunajsky Éva, szóvivő juttatott el az MTI pozsonyi irodájába.
Két éve Dunaszerdahelyen, a DAC-Slovan mérkőzés első félidejében a rohamrendőrség durva támadást intézett a DAC szurkolói, köztük magyar állampolgárok ellen, akik közül többen súlyos sérülést szenvedtek. A rendőrség azon állítását, miszerint a szurkolók randalíroztak, s támadtak volna a rendőrökre, a szlovák fél bizonyítékokkal soha nem támasztotta alá. Az incidens komoly feszültséget okozott Pozsony és Budapest viszonyában. A 31 előállított szurkoló közül 16 volt magyar állampolgár. A tizenegy sérült közül öt volt magyarországi szurkoló. A legsúlyosabban a 18 éves Lengyel Krisztián sérült meg, akit még a helyszínen újra kellett éleszteni, végül pedig mentőhelikopter szállította egy pozsonyi kórházba. A fiatalember maradandó sérüléseket szenvedett.
A Berényi József pártelnök által aláírt közlemény úgy fogalmaz, hogy "brutális és szakmailag elhibázott volt a rendőri beavatkozás, amely súlyos testi és lelki sérüléseket okozott".
"A Magyar Koalíció Pártja sajnálattal tapasztalja, hogy bár annak idején a jelenlegi kormánykoalíció több politikusa is elmarasztalóan nyilatkozott a szurkolók elleni durva rendőri beavatkozásról és számon kérte az akkori eljárást, ma ugyanezekben a politikusokban fel sem merül egy újabb vizsgálat lebonyolítása a rendőrségi beavatkozás indokoltságáról és szakszerűségéről" - áll a dokumentumban. Az MKP nehezményezi azt is, hogy a júniusi választások után fel sem merült a kárpótlás kérdése mindazon szurkolók esetében, akiket ártatlanul vert meg a rendőrség, s akik közül néhányan maradandó sérüléseket is szenvedtek.
A nyári szlovákiai kormányváltás óta eddig egyedül csak Peter Zajac, a Polgári Demokrata Párt (OKS) elnöke, parlamenti képviselő foglalkozott a rendőri túlkapással. A Híd listáján mandátumot szerzett politikus egyik parlamenti felszólalásában bocsánatot kért a megvert szurkolóktól.
MKP: Ideje lenne kivizsgálni a dunaszerdahelyi rendőrattakot
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) felszólította a pozsonyi kormánykoalíciót, hogy válaszolja meg a két évvel ezelőtt a DAC Dunaszerdahely-Slovan Bratislava (Pozsony) labdarúgó-mérkőzésen a szurkolók ellen intézett rendőrtámadással kapcsolatos kérdéseket, büntesse meg a felelősöket és kárpótolja az ártatlanul összevert embereket.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.