A Nokia harmadik negyedévi nettó nyeresége 529 millió euró volt az előző évi 559 millió eurós veszteség után. Az elemzők kevesebb, 229 millió eurós eredményre számítottak. A vállalat a korábban várt 10-11 százalékról 10-12 százalékra növelte az idei évre vonatkozó profitmarzs-kilátásait.
Bejelentették továbbá, hogy 1800 munkahelyet szüntetnek meg, továbbá egyszerűsítik a Symbian okostelefonok gyártási folyamatát. A harmadik negyedévi eladások 4,7 százalékkal, 10,27 milliárd euróra nőttek, ami mintegy negyed milliárd dollárral magasabb a piaci várakozásoknál.
A most bejelentett eredmények voltak a Microsofttól szerződtetett új vezérigazgató, Stephen Elop alatt először közzétett adatok. A szeptemberben elbocsátott Olli-Pekka Kallasvuo helyére azért Elopot nevezték ki, mert az okostelefonok piacán szerzett tapasztalataitól azt remélik, a Nokia ismét versenybe szállhat a piacot domináló Apple és HTC vállalatokkal. A délelőtti kereskedésben a Nokia részvények árfolyama 8,2 százalékos pluszban, 8,35 eurón állt a helsinki értéktőzsde reprezentatív indexének az OMX Helsinki 25 2,34 százalékos emelkedése mellett.
Kedvező eredmények és létszámleépítés a Nokiánál
A vártnál jobb harmadik negyedévi eredményeket hozott nyilvánosságra csütörtökön a finn mobiltelefon-gyártó Nokia. A működési hatékonyság növelése érdekében 1800 munkahelyet szüntetnek meg.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.