A kudarc egyik oka, hogy az eljárások lépten-nyomom a kormány által korábban teremtett jogi akadályokba ütköznek. A másik az, hogy háborús környezetben rendkívül nehéz összegyűjteni a terhelő bizonyítékokat.
Az igazságügyi minisztérium a hét elején bejelentette, hogy nem emel vádat emberölés miatt Andrew J. Moonen, a nevét azóta Xe Servicesre változtatott Blackwater fegyvermestere ellen, aki 2006. december 24-én lelőtte az iraki alelnök egyik testőrét. A nyomozás folyamán szövetségi ügyészek és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei többször is kiutaztak Bagdadba, hogy kihallgassák az eset iraki szemtanúit.
A Moonen-ügy csak az utolsó a Blackwater ellen indított eljárások kudarcának sorozatában. Szeptemberben egy virginiai esküdtszék képtelen volt ítéletet hozni két korábbi Blackwater-alkalmazott gyilkossági perében. A zsoldosok ellen két afgán polgári személy meggyilkolása miatt emeltek vádat. A múlt évben ejtették a vádat a Blackwater azon emberei ellen, aki 2007 szeptemberében 17 civil életét oltották ki a bagdadi Niszúr téren.
A felelősségre vonás egyik legfőbb akadály az a mentesség, amelyet a szövetségi kormány alkalmazottjai (a nagykövetségek biztonsági szolgálatának munkatársai) a helyszínen biztosítottak számukra.
A követségi biztonságiak - még az FBI bekapcsolódása előtt - az úgynevezett Garrity-figyelmeztetés jogi intézményével éltek, amelynek értelmében a gyanúsítottakkal közölték, hogy elveszítik állásukat, ha nem vallanak az incidensről, viszont biztosították számukra, hogy mentesüljenek minden felelősségre vonás alól azzal kapcsolatban, amit elmondanak. Moone és a Niszúr téri lövöldözők is ilyen garanciában részesültek, ami rendkívüli módon megnehezítette a felelősségre vonást.
A vádlottak emellett mindhárom esetben önvédelemre hivatkoztak. Ennek indokoltságát megkérdőjelezni háborús körülmények között, amikor különböző céllal rengetegen viselnek fegyvert, csak rendkívül indokolt esetben lehet. A Blackwater fegyveresei emellett, több más zsoldos-céggel ellentétben az amerikai külügyminisztériummal és nem a Pentagonnal szerződtek le. Amíg a védelmi minisztérium alkalmazásában álló személyek esetében egyértelmű a területen kívüli katonai joghatóság illetékessége, addig a diplomáciai tárca esetében ebben a kérdésben joghézag áll fenn.
Egyébként éppen a bagdadi Niszúr téri mészárlás indított arra 20, háborús konfliktusokra szakosodott biztonsági céget, hogy kidolgozzon egy nemzetközi önszabályozó kódexet, amelyet november 9-én, Svájcban írnak majd alá - jelentette a The Wall Street Journal. A lap nem nevezi meg az érintett vállalkozásokat, de úgy tudja, hogy a brit és az amerikai kormány, valamint egyes emberi jogi szervezetek is véleményezték. A szabályzat egyebek mellett ígéretet tesz az emberi jogok tiszteletben tartására és a civil áldozatok minimalizálásra. A háborús övezetekben aktív biztonsági cégek tevékenységét a közelmúltban számos súlyos bírálat érte. Az amerikai szenátus egy vizsgálata például nemrégiben megállapította, hogy egyes magán őrző-védő vállalkozások Afganisztánban olyan helyi hadurakkal szerződtek le, akik szoros kapcsolatban állnak a tálibokkal.
Az USA nem tudja felelősségre vonni a gyilkosokat
Majd négy évvel azután, hogy megkezdődött a Blackwater által Irakban és Afganisztánban elkövetett gyilkosságok kivizsgálása, egymás után fulladnak kudarcba az amerikai szövetségi kormánynak a biztonsági cég ellen indított eljárásai - jelentette csütörtökön a The New York Times.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.