Az iráni atomprogram miatt meghirdetett ENSZ-szankciókat Teherán korábban igyekezett lekicsinyelni, s azt állította, hogy az iráni repülőgépek tankolásának nehézségeiről szóló sajtójelentések az ellene indított lélektani hadviselés részei.
Ramin Mehmanparaszt külügyi szóvivő azonban kedden úgy fogalmazott, hogy "sajnos több nyugati vállalat helytelen politikát folytat". Mint mondta, ha ez tovább is így marad, az veszélyezteti az említett vállalatok érdekeit, és Irán nem fogja eltűrni, hanem szembeszáll vele. Hogy konkrétan milyen ellenintézkedéseket tehet Teherán, arról a szóvivő nem beszélt.
Június óta több nagy cég bejelentette, hogy nem ad el üzemanyagot az iráni légitársaság gépeinek.
Iráni repülőgépek nem kapnak üzemanyagot Európában
Irán kedden megerősítette, hogy az ellene meghirdetett nemzetközi szankciók részeként több európai repülőtéren nem kapnak üzemanyagot az Iran Air állami repülőtársaság gépei.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.