"Annyira szemtelenek, hogy fenyegetnek bennünket, és azt mondják, nem zárnak ki semmilyen eshetőséget sem: hát menjenek a pokolba" - mondta az elnök, aki szerint Washington "veszett kutyát uszított" országára (Izraelt).
Az Egyesült Államok és Izrael azzal vádolja Teheránt, hogy nukleáris fegyvert akar gyártani, s nem zárták ki a katonai fellépés lehetőségét. Irán azt állítja, hogy atomprogramja kizárólag békés célú.
Ahmadinezsád egyik kedvenc témájára, a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokra is kitért, újfent kiemelve, hogy nem egyértelmű, ki állt a merényletek mögött. Az elnök a múlt hónapban nagy felháborodást váltott ki az ENSZ Közgyűlése előtti kijelentésével, miszerint az USA sem ártatlan a kérdésben. Ahmadinezsád szerint a támadás jó ürügy volt a térség megszállására.
"Jobb lenne, ha távoznának innen, mert ha nem, akkor az itt élők űzik el és mellé még jól hátsón is billentik önöket" - tette hozzá a politikus. Az elnök temetkezési vállalkozót is kért, aki eltemethetné az amerikai vezetőket.
Ahmadinezsád: az USA sárba rántja a világot
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök vasárnapi beszédében újból kikelt az Egyesült Államok ellen, amely szerinte "magával rántja a sárba a világot".
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.