HVG: Már most tudható, hogy se közösségi forrása, se uniós jogi, illetve intézményi kerete nem lesz a Duna-stratégiának. Mihez lehet akkor különösebb elvárásokat fűzni?

J. H.: A Duna-stratégia az EU második úgynevezett makrorégiós stratégiája a balti-tengeri után. Utóbbit az uniós állam- és kormányfők a tavalyi svéd elnökség idején hagyták jóvá, hasonló feltételekkel, vagyis többletpénz, új jogszabály és speciális szervezeti rend nélkül. Az elgondolás az, hogy a már rendelkezésre álló anyagi és más kereteket kell az eddiginél hatékonyabban hasznosítani. A pluszt a jobb koordináció, a tennivalók közös meghatározása, a közös szellemiség adhatja. 2013-ig a strukturális alapokban elvileg több mint 100 millió euró áll rendelkezésre a Duna-stratégia által érintett térségre, a kérdés az, ki tudunk-e jelölni közös szupraregionális programokat, amelyeket részben ebből finanszírozhatunk, és az eredmény több lesz-e, mint ha a régiók külön-külön próbálkoznának.

HVG: Azok a szomszédok, akiket eddig különféle érdekellentétek feszítettek szét, most mitől lennének kooperatívabbak?

J. H.: Néha multilaterális keretben könnyebb együttműködni, mint kétoldalú alapon.

HVG: A modellként szolgáló, nyolc EU-tagállamot összefogó balti-tengeri stratégiát számos szakértői bírálat érte, még Svédországból is, például azért, mert a mintegy 80 fejlesztési terv nagyobb része a gazdagabb, régi tagállamok – Svédország, Németország – érdekeit szolgálja. Hogyan fog arra ügyelni, hogy a Duna-stratégiát ne Németország és Ausztria uralja?

J. H.: A balti-tengeri stratégiát érő bírálatok nem állják meg a helyüket. Hivatalba lépésem első napján Finnországban egy balti-tengeri csúcstalálkozón vettem részt, és nem találkoztam elégedetlenséggel, a programokból minden érintett tagállam megfelelően részesül. A Duna-stratégiát Ausztria, Magyarország és Románia együtt kezdeményezte, az egyes kormányokon és régiókon múlik majd, kinek mekkora lesz benne a tényleges szerepe.

HVG: A Balti-stratégia kritikusai azt is felhozták, hogy az EB a sértődések elkerülése végett minden kormány, régió, civil szervezet kedvenc ötletét felvette a cselekvési programba, s emiatt az egész parttalanná vált. A Duna esetében mi lesz a szelekciós módszer?

J. H.: Épp azért tartunk öt előkészítő, javaslatgyűjtő, prioritáskijelölő konferenciát, hogy megfelelően fókuszálni tudjuk a programot. Az első ilyen találkozó február elején volt a németországi Ulmban, a második most itt Budapesten, a következő Bécsben lesz, majd Bulgáriában, végül Romániában. Kiemelkedő szempont lesz a Duna hajózhatóságának fejlesztése és a környezetvédelem.

HVG: Sokan feltételezik, hogy a dunai hajózásban érdekelt német, osztrák, szlovák cégek a vízlépcsőépítést szorgalmazzák majd, míg Magyarországon a vízlépcsőellenes mozgalom kulcsszerepet játszott a rendszerváltásban. Hogyan fogja összeegyeztetni a szemben álló érdekeket, sőt érzelmeket?

J. H.: Tisztában vagyok azzal, hogy a bős–nagymarosi vízlépcső történetének milyen politikai töltete van. Bécs és Pozsony között is vannak hasonló feszültségek. Épp a Duna-stratégia lehet a viták holtpontról való kimozdításának eszköze.

HVG: Egyesek szerint a Balti-stratégiára csak azért bólintott rá a programban nem érdekelt többi tagállam, mert nem kell hozzá adni egy fillért sem, és ugyanígy lesz a Duna-stratégiával is. A múlt héten már Spanyolország is bedobta az atlanti-óceáni stratégia ötletét. Nem lesz ez egy kicsit túl sok? A hirtelen elharapódzó makrorégiók nem tördelik darabokra az uniót?

J. H.: Azt hiszem, a Balti- és a Duna-stratégia után néhány évre meg kell állnunk, már csak azért is, mert az EB regionális főigazgatósága nem bírja kapacitással! Először lássuk, hogy ez az első két elképzelés hogyan valósul meg a gyakorlatban az adott keretek között. A Balti-stratégia végrehajtása egyébként sürgetőbb a tenger aggasztó környezeti állapota miatt.

KOCSIS GYÖRGYI