A pert Bugár Béla indította, aki a júniusi szlovákiai parlamenti választások előtti kijelentéseiért neheztel Csáky Pálra. Az Új Szó című pozsonyi lap szombati kiadása szerint a per már bírósági szakaszba jutott. Nem kizárt az sem, hogy Gál Gábor, a Híd elnökségi tagja is beperli Duray Miklóst, az MKP korábbi stratégiai alelnökét, szintén a választások előtti kijelentései miatt. Az újság úgy tudja: Bugár hajlandó a peren kívüli megegyezésre, ha Csáky Pál visszavonja a Hídra vonatkozó, a kampány során tett kijelentéseit, amelyek a Híd elnöke szerint rágalmak voltak.Bugár azért indított pert Csáky Pál ellen, mert az azzal vádolta a Híd pártot, hogy a Smer hozta létre és finanszírozza, vagyis gyanús a párt politikai és gazdasági háttere. "Állítom, ez szlovák politikai érdek, e mögött ott van Fico érdeke" – jelentette ki egyebek mellett Csáky. "A pert még akkor indítottuk, amikor Csáky Pál mindenfélével megvádolt bennünket itthon és Magyarországon egyaránt, az ügy most jutott a bírósági szakaszba" – mondta az Új Szónak Bugár. A Híd elnöke egyébként nem ragaszkodik a perhez. "Ha bocsánatot kér, akkor nincs szükség bírósági eljárásra, elfogadható a peren kívüli megegyezés is" – jelentette ki a pártelnök. Az ügyről a lap meg akarta tudni Csáky Pál véleményét is, de az telefonhívásukra nem reagált.Bugár Béla korábban az MKP elnöke volt, de néhány társával együtt tavaly elhagyta azt, és megalapította a Híd pártot. Most a Híd élén áll. A júniusi parlamenti választáson a Híd bejutott a parlamentbe, de az MKP nem.
Csáky és Bugár perre megy
Perre megy két vezető szlovákiai magyar politikus, Bugár Béla, a Híd elnöke és Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.