Zdravko Ponos a Politika című belgrádi lapnak elmondta, Szerbia kész tárgyalni a kérdésről és kompromisszumot kötni, de - mint mondta - "van egy határ, amelyet nem léphet át anélkül, hogy ne veszélyeztetné létfontosságú nemzeti érdekeit". Az ENSZ Közgyűlése várhatóan szeptember 9-én foglalkozik Koszovó ügyével. Szerbia indítványozta a július végén benyújtott határozati javaslatban, hogy Belgrád és Pristina tárgyaljanak az egykori dél-szerbiai tartománnyal kapcsolatos "minden nyitott kérdésről", vagyis Koszovó végleges jogállásáról is.Az EU öt tagállama - Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Hollandia és Belgium - a szerb sajtó értesülései szerint igyekszik meggyőzni a szerb vezetést arról, hogy Belgrád módosítsa az ENSZ-határozati javaslat szövegét, jelentősen tompítson az élén, ellenkező esetben lelassulhat Szerbia közeledése az Európai Unióhoz. Guido Westerwelle német külügyminiszter állítólag csütörtöki belgrádi látogatásán igyekszik majd az "ötök" nevében meggyőzni erről a szerb vezetőket.A sokpárti szerb koalíciós kormány állítólag megosztott a kérdésben; két kisebb koalíciós párt, a G17 plus és a Vuk Draskovics korábbi külügyminiszter vezette Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) állítólag inkább teljesítené az "ötök" követelését, és egyetért velük ebben a legerősebb kormánypárt, a Borisz Tadics államfő vezette Demokrata Párt (DS) néhány funkcionáriusa is, míg a DS többsége és Szlobodan Milosevics egykori pártja, a szocialisták (SPS) mereven elutasítják az európaiak "diktátumát".Pristina és szövetségesei hallani sem akarnak a Koszovó státusáról való tárgyalások újbóli megnyitásáról; szerintük a terület jogállása eldöntött tény: Koszovó független állam, és ezt nézetük szerint a hágai Nemzetközi Bíróság is megerősítette múlt havi tanácsadó véleményében. Belgrád és Pristina hírek szerint egyaránt azt a nagyjából 60 országot győzködi, amelyek még nem döntötték el, hogy Szerbiát vagy Koszovót támogatják-e szeptember elején New Yorkban.Fetmir Sejdiu koszovói elnök és Hashim Thaci kormányfő a múlt héten levélben fordult az ENSZ-tagállamokhoz és számos nemzetközi szervezethez - többek között az Európai Unió, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az Arab Liga, valamint az Iszlám Konferencia Szervezetének és az Amerikai Államok Szervezetének illetékeseihez, kérve őket, hogy ne támogassák az ENSZ Közgyűlése elé beterjesztendő szerb határozati javaslatot. A keddi belgrádi sajtó úgy tudja, az Egyesült Államok - Koszovó függetlenségének legfőbb szószólója - saját maga vagy valamelyik szövetségese, például Albánia útján "ellenjavaslatot" fog benyújtani a világszervezethez.
Szerbia nem vonja vissza ENSZ-határozati javaslatát Koszovóról
Szerbia nem vonja vissza a Koszovó ügyében az ENSZ Közgyűlése elé beterjesztendő határozati javaslatot - közölte egy kedden megjelent interjúban a szerb külügyminiszter helyettese.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.