Repülőtéri nyilatkozatában az ENSZ-főtitkár részvétét és szolidaritását fejezte ki a világszervezet nevében, ugyanakkor felszólította a nemzetközi közösséget, hogy gyorsítsa fel segítségnyújtását. Az ENSZ korábban 460 millió dollárnyi rendkívüli segély folyósítását szorgalmazta Pakisztán megsegítésére, de eddig ennek csupán 20 százalékát bocsátották rendelkezésre az adományozók. Ban Ki Mun vasárnap ennek ellenére hangsúlyozta, hogy a mostani megpróbáltatások közepette Pakisztán számíthat az egész világ támogatására.
"Azért vagyok itt, hogy megnézzem, mi mindent kell még tenni, s hogy felszólítsam a nemzetközi közösséget a pakisztáni népnek szánt segítség felgyorsítására" - mondta a diplomata, aki a nap folyamán találkozik Aszif Ali Zardari elnökkel és Juszuf Raza Gilani miniszterelnökkel, majd felkeresi a dél-ázsiai ország áradások sújtotta területeit.
A világszervezet szerint Pakisztánban a lakosság mintegy 12 százalékát érinti a súlyos természeti csapás, közülük hatmillióhoz a segélyszervezetek még egyáltalán nem tudtak élelmet, vizet és sátrakat eljuttatni. A halálos áldozatok számát eddig 1600-ra teszik. A segélyszervezetek szerint a katasztrófa sújtotta területeken megjelent a kolera, és tartani lehet attól, hogy a fenyegető járványok miatt tovább emelkedik a halálos áldozatok száma.
A szakadó monszunesők által kiváltott, több mint két hete indult árhullám elárasztotta az Indus folyó medencéjét, és számos település, köztük nagyvárosok mellett több mint 3 millió hektár mezőgazdasági területet árasztott el.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a várható súlyos gazdasági következményekre figyelmeztetett, a pakisztáni pénzügyminisztérium pedig azt közölte, hogy a katasztrófa miatt bizonyosan nem teljesül a bruttó hazai termék (GDP) idei évre tervezett 4,5 százalékos növekedése. A világszervezet becslése szerint az ország újjáépítése várhatóan dollármilliárdokat igényel majd az árhullám elvonulása után.
Az árvizek jelenleg a nagy népsűrűségű Szindh tartományt és Beludzsisztán tartomány délnyugati részét fenyegetik. A Szindh tartománybeli Dzsakobábád nagyvárosban mintegy 400 ezer embernek kell elhagynia lakhelyét a pénteken elrendelt árvízi riadó miatt.
Az ENSZ-főtitkát nemzetközi segítséget ígér az árvíz sújtotta Pakisztánnak
Pakisztánba érkezett vasárnap Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, s ígéretet tett arra, hogy minden követ megmozgatnak az árvizek által sújtott mintegy 20 millió pakisztáni megsegítésére.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.