A dubaji székhelyű al-Arabíja hírtévé arról számolt be, hogy egy támadó kézigránátot hajított a konvojra, majd őrizetbe vették. Mindkét tévé azt jelentette, hogy többen megsebesültek a merényletben. Ahmadinezsád később megjelent a nyugat-iráni Hamadán város stadionjában, az eseményt az állami televízió élőben mutatta. Az államfő láthatóan jól volt, és nem tett említést az incidensről.Az elnöki sajtóhivatal egyik tisztviselője később azt mondta, hogy nem követtek el semmilyen merényletet Mahmúd Ahmadinezsád ellen, csupán egy petárda robbant. Az állami televízió is cáfolta a merényletkísérlet hírét. A tévéállomások és a konzervatív Khabaronline.ir internetes oldal nem sokkal korábban azt jelentették, hogy házilag gyártott kézigránátot hajítottak az államfőt szállító gépkocsioszlopra. A híroldal úgy értesült, hogy az elnök azért nem sebesült meg, mert az őt szállító autó mintegy száz méterre tartózkodott a robbanás helyszínétől. A támadót a beszámolók szerint őrizetbe vették.
Merénylet az iráni elnök ellen
Túlélt egy merényletet Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök, amit szerdán az őt szállító gépkocsioszlop ellen követtek el - közölte az iráni elnöki hivatalt idézve egy libanoni tévéállomás.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.