A Bukarestben megjelenő magyar nyelvű újság szerint a kulturális diplomata annak ellenére szánta rá magát erre a lépésre, hogy a romániai átvilágító testület, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) júniusban kibocsátott határozatában kimondta: Bartha nem tekinthető a volt kommunista titkosszolgálat kollaboránsának. Bartha Csaba utódjáról az ICR bukaresti vezetősége dönt – tudta meg a lap Brandusa Armancától, a budapesti intézet igazgatójától. Bartha Csaba nem kívánta részletezni lemondásának hátterét. Korábban úgy nyilatkozott, hogy ártatlannak és a Securitate áldozatának tekinti magát.A volt igazgatóhelyettes múltjáról korábban a Romania libera című román napilap írt a CNSAS dokumentumaira hivatkozva. Ezekből kiderült, hogy a temesvári újságírót 1986. december 11-én szervezték be. Az akkor még egyetemi hallgató Bartha vállalta, hogy „Barbu” fedőnéven jelentéseket ír a temesvári műszaki egyetem gépészmérnöki karán tanuló diáktársairól és a Fructus nevű vállalatban dolgozó munkatársairól.A lap idézett Bartha dossziéjában szereplő két jelentésből, de azok az ÚMSZ szerint nem tartalmaznak olyan információkat, amelyeket a Securitate felhasználhatott volna a „célszemélyek” ellen. A CNSAS ezért adta ki korábban azt az iratot, amely szerint Bartha nem tekinthető besúgónak.
Lemondott a besúgással vádolt budapesti Román Kulturális Intézet igazgatóhelyettese
Lemondott posztjáról Bartha Csaba, a budapesti Román Kulturális Intézet (ICR) igazgatóhelyettese, akiről a sajtó korábban azt állította, hogy még 1989 előtt beszervezte a román kommunista hatalmat kiszolgáló Securitate titkosszolgálat - írta keddi számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című romániai napilap.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.