Az izraeli légitámadásban - amely során rakétákkal támadtak különböző célpontokat - egy 22 éves férfi meghalt, 11-en megsebesültek - közölték szemtanúk és palesztin kórházi források. A Hamász palesztin radikális szervezet egyik vezetője elmondta, hogy a halott - aki a szervezet tagja volt - egy gépkocsiban tartózkodott éppen, egy menekülttábor mellett, amikor az autót találat érte. Egy másik hírügynökségi forrás úgy idézi a Hamászt, hogy a halott egy 42 éves férfi, bizonyos Isza Batran, aki a szervezet katonai szárnyának, az Ezzedín al-Kasszám Brigádoknak az egyik parancsnoka és rakétakészítő szakértője volt. A sebesültek közül nyolcan a szervezet támogatói, hárman pedig polgár lakosok - tették hozzá.Az izraeli gépek rakétákkal csapást mértek a Hamász biztonsági erőinek egyik épületére, egy kiképzőtáborára, majd az övezet és Egyiptom határán létesített csempészalagutakat is célba vették. Az izraeli hadsereg megerősítette a légitámadás tényét, és közölte, hogy az Askelónt ért támadást torolták meg vele.A hadsereg minden olyan esetben, amikor Gázából kilőtt rakéta csapódik területére, megtorló csapást mér az övezetre.Az Askelónra néhány órával korábban kilőtt rakéta emberéletben nem okozott kárt, de anyagiakban igen. Egy lakóépületet talált el, és megrongált több gépkocsit. Askelón polgármestere szerint az izraeli hadseregnek a Gázai övezet ellen 2008 végén indított és három hétig tartó hadjárata óta ez volt a legsúlyosabb támadás a város ellen.
Az izraeli légierő csapást mért a Gázai övezetre
Izraeli harci gépek csapást mértek péntek este a Gázai övezetre, válaszul arra, hogy a nap folyamán az övezetből egy rakétát lőttek ki Askelón izraeli városra.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.