Mudzsahid közlése szerint az amerikai haditengerészetnél szolgáló, életben maradt katona sorsáról később dönt a tálibok vezetése. Helyi afgán tisztségviselők elmondása szerint a tálibok közvetítők révén felajánlották, hogy a holttestet kiadják néhány bebörtönzött társukért cserébe.
A NATO szombaton jelentette be, hogy a Kabultól délre fekvő Logar tartományban eltűnt az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erő két katonája. Amerikai katonákról van szó, akik járművel pénteken hagyták el körletüket, s azóta nincs hír róluk. Utoljára az afgán főváros közelében egy bazárban látták őket. Járművüket Sark körzetben, egy olyan helyen találták meg, ahol a katonáknak semmi keresnivalójuk nem volt, s amely nagyon veszélyes a külföldiek számára.
Afgán tisztségviselők szerint a katonák egyszerűen eltévedtek, rossz útra hajtottak rá, s az őket a bazártól követő tálibok megállásra akarták kényszeríteni a járművet. A tűzpárbajban az egyik amerikai életét vesztette, holttestét és életben maradt társát egy titkos helyre hurcolták el. Valószínű, hogy egy ötletszerű rajtaütés történt, s a tálibok még nem döntöttek a következő lépésről.
A NATO egyik kabuli szóvivője vasárnap reggel azt mondta, hogy az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők folytatják a kutatást az amerikai katonák után. A neve elhallgatását kérő szóvivő közölte, hogy továbbra is eltűntként tartják nyilván a két amerikai katonát, s újabb információk híján nem tudni, mi történt velük. "Nem tudjuk megerősíteni, hogy meghaltak, s azt sem, hogy fogságba estek" - fogalmazott a szóvivő utalva azokra a híresztelésekre, miszerint az egyik katona meghalt.
Az afgán kormány és a külföldi haderő ellen harcoló tálibok egyik szóvivője már szombaton bejelentették, hogy elfogtak két amerikai katonát, és Logar tartományban tartják fogva őket. Zabiullah Mudzsahid viszont az AFP-nek akkor még azt állította, hogy semmit nem tud eltűnt amerikai katonákról.
A Reuters logari tudósítója hallott egy helyi rádióadást, amelyben 10 ezer dollárt ajánlottak fel annak, aki a két katona szabadulását elősegítő információval szolgál. Az afganisztáni háború kezdete, 2001 ősze óta mindeddig csupán egy amerikai katona került a tálibok fogságába. A 24 éves Bowe Bergdahlt 2009. június 30-án fogták el, s utoljára karácsonykor tettek közzé róla egy videofelvételt.
Tovább keresik az Afganisztánban eltűnt két amerikai katonát
Az Afganisztánban eltűnt két amerikai katona egyikét fogságba ejtették, a másikat pedig megölték tálib lázadók - erősítette meg Zabiullah Mudzsahid, a tálibok egyik ismert szóvivője, valamint helyi afgán tisztségviselők vasárnap.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.