Van előrelépés az Egyesült Államok által vezetett katonai műveletekben, de "nehezebbek és lassabban haladnak, mint bárki gondolta" - fogalmazott Leon Panetta az ABC televízió This Week című műsorában.A siker vagy a kudarc szerinte azon fog múlni, hogy az afgánok vállalják-e a felelősséget, képesek-e hatékony hadsereget és rendőrséget működtetni a stabilitás fenntartása érdekében. "Ha erre képesek, akkor szerintem el tudjuk érni azt a haladást, azt a stabilitást, amelyre az elnök törekszik" - mondta. "Nem lesz könnyű dolog" - tette hozzá.Az Egyesült Államok első számú külföldi hírszerző szervezetének vezetője utalt arra, hogy a szövetséges csapatok törzsi közösségekkel harcolnak; "egy olyan országról van szó, ahol problémák vannak a kormányzással, gondot jelent a korrupció, a kábítószer-kereskedelem és a tálib felkelés" - fogalmazott.A CIA-igazgató szerint Afganisztánban fokozódik az erőszak. Azt is kijelentette, hogy szerinte a jelenlegi amerikai stratégia jelenti a megfelelő Afganisztán-politikát. Panetta arról is beszélt az interjúban, hogy megítélése szerint Iránnak elegendő alacsony dúsítású uránja van "két atomfegyver előállításához".Azzal kapcsolatban, hogy a perzsa állam mikorra válhat atomhatalommá, azt mondta: Teheránnak valószínűleg egy évre van szüksége az atombomba előállításához, és további egy évre a bomba bevetéséhez szükséges rendszer kifejlesztéséhez.
CIA: súlyos gondok vannak az afganisztáni háborúval
"Súlyos gondok" vannak az afganisztáni háborúval, a vártnál nehezebben és lassabban halad a szövetségesek akciója - mondta az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója egy vasárnapi interjúban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.