A szakadó esőben több ezer békésen menetelő tüntető közül feketébe öltözött, maszkos randalírozók törtek ki, felgyújtottak egy rendőrautót, baseballütőkkel betörték egy bank, egy étterem és több üzlet, valamint a rendőrség ablakait. Előzőleg a rohamrendőrök visszaszorították tüntetők egy csoportját, akik megpróbáltak áthatolni a G20 csúcstalálkozója helyszíne körül emelt kordonon. A mentők szóvivője szerint legalább hárman megsebesültek.A szombati tüntetés szervezői 10 ezer résztvevőre számítottak, de csak mintegy 5000-en jelentek meg. A tüntetők a csúcstalálkozó költségeit kifogásoló jelszavakat skandáltak és szegények védelmét sürgették.A rendőrség elmondta: szombat délutáni adatok szerint június 18. óta összesen 40 embert vettek őrizetbe a csúcstalálkozóval kapcsolatban. A rendre becslések szerint Kanada minden részéből Torontóba vezényelt 19 ezer rendfenntartó vigyáz. A csúcstalálkozó biztonsági költségeit több mint 900 millió dollárra becsülik.
G20: a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel
A fejlett és a fejlődő országok (G-20) vezetőinek csúcstalálkozója elleni tüntetésen szombaton randalírozók Torontóban összecsaptak a rendőrökkel.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.