A polgári demokraták és a kommunisták prágai nagygyűléseken mozgósították utoljára híveiket. A több ezer ember részvételével lezajlott rendezvényeken nem hiányzott az olcsó sör, kolbász, virsli, de a választási kortesgulyás sem. Sajtóértesülések szerint a választási győzelemre legesélyesebbnek tartott párt, a CSSD kampánya mintegy 250 millió koronába került. Nem sokkal adta alább a Polgári Demokratikus Párt (ODS) sem, amelynek kampányköltségei szintén meghaladják a 200 millió koronát. A cseh sajtó elsősorban azt kifogásolta, hogy mindkét nagy párt rendkívül intenzív negatív kampányt folytatott a másik ellen, s ez a konfrontatív hangnem a társadalom hangulatát is befolyásolta.
Ma kezdődnek a cseh választások
Befejeződött a választási kampány Csehországban: a mintegy 7,5 millió cseh választópolgár pénteken és szombaton járulhat az urnákhoz. A választási helységek pénteken délután kettőtől este tízig, szombaton pedig reggel nyolctól délután kettőig lesznek nyitva.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.