Olmert tagadja, hogy bármi törvénybe ütközőt elkövetett volna az ügyben, és azt mondja: boszorkányüldözés áldozata. A volt kormányfő ellen 2009 szeptembere óta folyamatban van három vizsgálat is, csalásért, bizalommal való visszaélésért, okirat-hamisításért, adócsalásért. Ezeknek a vádaknak egy része még korábbi köztisztviselői mandátumaira nyúlik vissza. 2008 szeptemberében kényszerült lemondani kormányfői tisztségéről, mert a rendőrség javasolta vád alá helyezését.
Olmertet kihallgatják korrupciós ügyben
Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnököt kedden elkezdte kihallgatni a rendőrség egy több millió dollár értékű ingatlannal kapcsolatos, hat héttel ezelőtt kipattant korrupciós ügyben - jelentette be Olmert szóvivője. A rendőrség nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni ezt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.