A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), eltérően a koalíciótól, nem büntetné a szlovák állampolgárság megvonásával azokat a szlovákiai magyarokat, akik felvennék a magyar állampolgárságot.Robert Fico miniszterelnök a koalíciós tanács hétfői ülése után bejelentette: a kormány politikai nyilatkozattervezetet terjeszt a keddi rendkívüli parlamenti ülés elé, amely rámutatna, miért elfogadhatatlan Pozsony számára a magyarországi kettős állampolgárság. Később a parlament elé vinnének egy olyan törvénymódosítási javaslatot is, amely szerint egy szlovák állampolgár, ha felveszi a magyar állampolgárságot, elveszíti a szlovákot.A legerősebb ellenzéki párt bejelentette: saját javaslatot terjeszt elő a magyar törvény esetleges szlovákiai hatásának kivédésére. A javaslat rögzítené: Pozsony nem ismeri el a magyar törvény hatályait Szlovákiában, ha az nem lesz összhangban az állampolgárságot szabályozó nemzetközi szerződésekkel - közölte Iveta Radicová, az SDKU választási listavezetője. Az SDKU nem ért egyet azzal, és helytelennek tartja azt, hogy a magas politikai játszmák miatt a szlovákiai magyarokat büntessék. Radicová leszögezte: a koalíció javaslatát az SDKU nem támogatja.A kormányfő erre reagálva leszögezte: Radicová nyilatkozata annak bizonyítéka, hogy az SDKU együtt kíván működni az MKP-val, amely a Fidesz meghosszabbított karja Szlovákiában. "Szlovákiának a választások után stabil kormányra, nem pedig egy szlovák-magyar tákolmányra van szüksége" - vélekedett Fico. Szerinte az SDKU-nak választania kell a szlovák nemzeti érdekek, és Fidesz nagymagyar érdekeinek védelme között.A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) szerint a keddi parlamenti ülés, amely egy politikai nyilatkozatról fog vitázni, "a semmiről" fog szólni. "Fontosabb lenne, ha a parlament arról tárgyalna, milyen törvénymódosításokra lenne szükség a magyar lépéssel kapcsolatban, s nem azzal fenyegetődzni, hogy a magyar törvény elfogadása esetén visszavágunk" - jelentette ki Pavol Hrusovsky, a KDH frakcióvezetője.Az SDKU és a KDH is egyben jelezte, hogy képviselőik a parlament rendkívüli ülésén részt vesznek."A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a mai szlovák kormányelit képes-e civilizáltan és higgadtan viselkedni a választások előtti időszakban" - áll az MKP közleményében, amelyet Dunajsky Éva, a párt szóvivője juttatott el az MTI pozsonyi tudósítójához.A közlemény szerint az MKP részt vesz a keddi rendkívüli parlamenti ülésen, s a párt politikai álláspontját Csáky Pál, az MKP elnöke fogja ismertetni a törvényhozókkal.
Hogyan látja a szlovák ellenzék a kettős állampolgárságot?
A szlovák ellenzék másként látja a parlament keddi rendkívüli ülését - amelynek fő témája a magyar állampolgársági törvény módosítása lesz -, mint a kormánykoalíció.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.