A nyaralást tervezőket azonban nemcsak a zavargások bizonytalaníthatják el, hanem a munkabeszüntetések is: a repülőtéri irányítók már többször sztrájkoltak a tavasszal, csakúgy, mint a közlekedési dolgozók - köztük a kikötők, hajóstársaságok alkalmazottai - és további sztrájkok várhatók.A görög idegenforgalmi vállalatok szakmai szervezete szerint a legelső összecsapások idején - amikor három ember meghalt és több tucatnyian megsebesültek - 24 óra alatt több mint ötezren mondták vissza athéni szobafoglalásukat. Megszenvedi a válságot a konferenciaturizmus is: csupán Athénban eddig több mint 20 nemzetközi konferenciát mondtak le, és további 13-at halasztottak el más görögországi városokban.Németországban - ahonnan az európaiak közül a legtöbben mennek görögországi nyaralásra - áprilisban 12 százalékkal csökkentek a foglalások, miközben az egész németországi utazási piac 8 százalékkal zsugorodott. Európa második legnagyobb idegenforgalmi vállalkozása, a Thomas Cook arról számolt be, hogy két legfontosabb piacán, Németországban és Nagy-Britanniában 20-30 százalékkal csökkentek a görögországi utak.Az ágazat igen fontos szerepet játszik az ország gazdaságában, a bruttó hazai termék (GDP) 18 százalékát adja: minden ötödik görög dolgozik közvetve vagy közvetlenül az idegenforgalomban. A gazdasági válság miatt tavaly már úgyis megcsappant az országba látogató turisták száma - közel 15 millióra az egy évvel korábbi 16 millióról - ezért a vendégek további elmaradása újabb csapást mérhet a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő ország gazdaságára.
A görög zavargások elrettenthetik a turistákat
Az utcai zavargásokkal, rendőri összecsapásokkal tarkított görögországi tiltakozó akciók komoly veszélyt jelentenek az ország idegenforgalmára - állítják a szakma képviselői. A kormány csütörtökön létre is hozott egy idegenforgalmi válságbizottságot, miután csupán Athénban 20 ezer szállodai foglalást mondtak le az elmúlt napokban - közölte egy kormányilletékes.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.