Az óriásplakátok, amelyeken egy elhízott, tetovált roma fiatalember fényképe alatt a "Hogy ne etessük azokat, akik nem akarnak dolgozni" felirat található, kedden délután jelentek meg egész Szlovákiában. A Sme című liberális pozsonyi napilap szerdai kommentárjában élesen bírálja az SNS-t, azt állítja, hogy az óriásplakátok rasszista színezetűek, s a pártot fel kellene oszlatni és be kellene tiltani. Ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy büntetőeljárás induljon mindazok ellen, akik ezt a kampányt megszervezték, mert az kimeríti az etnikai gyűlöletkeltés bűntettét."Mi csak arra mutattunk rá, ami statisztikailag bizonyítható. Abból indultunk ki, hogy a legtöbb ember, aki nem akar dolgozni, és akikre mi ráfizetünk, az a cigányok közül kerül ki" - nyilatkozott a lapnak Anna Belousovová, az SNS első alelnöke. Visszautasította, hogy a plakátok rasszisták és romaellenesek lennének. "Mi csak nyíltan beszélünk a létező problémáról. Felejtsük el a politikai alakoskodást, csak problémákat okoz" - szögezte le az SNS első alelnöke.A Pravda című független napilap azt írja, hogy az SNS kampánya "a bűncselekmény határán van". Monika Flasíková, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer) európai parlamenti képviselője szerint viszont a nemzetiek kampánya "rasszista", és úgy véli, hogy az illetékes hatóságoknak közbe kellene avatkozniuk. "Lehetetlen be nem avatkozni csak azért, mert az esetleg százalékokat hozhat az SNS-nek" - jelentette ki az EP-képviselő. Ugyancsak elfogadhatatlannak minősítette az SNS Magyarország- és magyarellenes támadásait is. Szerinte a nemzetiek ijesztgetése a trianoni szerződés megnyitásával, teljesen alaptalan.Dusan Caplovic, a kisebbségi és emberi jogok védelméért felelős kormányfőhelyettes szóvivője útján közölte: az óriásplakátok és az SNS-kampány ügyében nem kíván nyilatkozni. Szlovákiában június 12-én tartanak parlamenti választásokat.
Romaellenes plakáttal kampányol Slota pártja
Nyíltan romaellenes óriásplakátokkal indította útjára választási kampányát a Szlovák Nemzeti Párt (SNS).
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.