Az amszterdami Dam téri emlékműnél tartott kedd esti megemlékezés résztvevői két perces néma csönddel adóztak a világháborúban elesettek emlékének, amikor egy férfi - kinézetéből ítélve ortodox zsidó lehetett - üvöltözni kezdett.Az összefüggéstelen ordítozás miatt pánik támadt, az emberek fejvesztve menekültek a helyszínről, egymást taposták, és átgázoltak a rendőrkordonokon. A biztonsági szolgálat emberei sietve vezették el a helyszínről Beatrix királynőt és családját, de az uralkodó néhány perccel később ismét megjelent az emlékünnepségen. Az egybegyűltek elismerő tapssal fogadták a királynő újbóli megjelenését. A ceremóniamester ezt megelőzően arról tájékoztatta a több ezer jelenlévőt, hogy valaki rosszul lett, de a rendezvény folytatódhat.Jan Peter Balkenende holland miniszterelnök szerint több mint harmincan megsebesültek a tülekedésben. Jobbnyira zúzódásokat szenvedtek, de akadt csonttörés is. Bernard Welten rendőrparancsnok szerint a kavarodást okozó 39 éves férfi "zavarodott" volt. Az amszterdami illetőnek már korábban is akadt dolga a rendőrséggel, drogfogyasztással összefüggő bűncselekmények miatt.Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly április 30-án egy nyilvános ünnepségen egy ámokfutó autójával csaknem belerohant a holland királyi család tagjait szállító buszba, hét járókelőt halálra gázolt, és kioltotta saját életét is.
Riadalom egy amszterdami megemlékezésen, a királynőnek távoznia kellett
Riadalmat keltett egy ordítozó férfi egy II. világháborús amszterdami megemlékezésen: a tülekedésben több mint harmincan megsérültek, Beatrix királynőnek pedig sietve kellett távoznia a helyszínről.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.