Aljakszandr Lukasenka a fehérorosz néphez és parlamenthez intézett éves üzenete után képviselők kérdésére válaszolva elmondta, hogy Bakijev hétfőn érkezett meg Minszkbe, miután előzőleg háromszor is beszélt vele telefonon.
Kurmanbek Bakijev megbuktatott kirgiz elnök és három hozzátartozója Fehéroroszországban tartózkodik - jelentette be kedden a volt szovjetköztársaság elnöke.
Aljakszandr Lukasenka a fehérorosz néphez és parlamenthez intézett éves üzenete után képviselők kérdésére válaszolva elmondta, hogy Bakijev hétfőn érkezett meg Minszkbe, miután előzőleg háromszor is beszélt vele telefonon.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.