A tüntetők - szemtanúk elmondása szerint - reggel 9 óra körül gyülekeztek, majd miután a rendőrség a helyszínre sietett 10 órára a demonstrálók többségét az odavezényelt buszokba terelték és a főváros keleti részén az állampolgári panaszokkal foglalkozó állami intézmény "hazatelepítési központjába" szállították. A rendőrök és a tüntetők között nem került sor összecsapásra - állítják ugyancsak szemtanúk.
A rendőrség tájékoztatása szerint a tüntetők állami pénzintézetek korábbi alkalmazottai, akik a banki szervezeti átalakítások idején történt - közel tíz évvel ezelőtti - elbocsátásukkor egyszeri kárpótlást kaptak. Demonstrációjukkal most arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy életszínvonaluk azóta jelentősen visszaesett, és segítséget várnak a kormánytól. A Hszinhua kínai hírügynökség szerint a kiegészítő kárpótlást követelők az ország különböző részeiből, így például Ganszu tartományból és Kuanghszi-Csuang autonóm területről érkeztek. A több száz ember múlt csütörtök óta folyamatosan gyülekezett Pekingben.
Tüntetés Pekingben: egy óra alatt eltűntek a felvonulók
Mintegy 300 állását vesztett, volt banki alkalmazott vonult az utcára Peking belvárosában, a központi Csangan sugárúton a pénzügyi negyed közelében hétfőn - jelentette a Hszinhua hírügynökség.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.