Az MSZP részéről Bárándy Gergely elnökségi tag lesz ott a temetésen, s Martonyi János volt külügyminiszter is elutazik Lengyelországba Orbán Viktorral együtt.
Az Európa jelentős részét elárasztó vulkáni hamufelhő következtében néhány politikus lemaradhat az egy hete elhunyt lengyel köztársasági elnök temetéséről, nyolc állam vezetői ezt hivatalosan is jelezték már. Nem tud elutazni Krakkóba a macedón elnök, a dél-koreai miniszterelnök, a japán alsóház elnöke, az indiai külügyminiszter, a mexikói külügyminiszter, Új-Zéland főkormányzója, a pakisztáni védelmi miniszter, valamint az egyiptomi kormány nemzetközi együttműködésért felelős minisztere.
Várhatóan szintén autóval érkezik Krakkóban a szlovák delegáció, a csehek viszont vonattal utaznak.
Kitart utazási szándéka mellett az amerikai elnök. A Fehér Ház szombati közlése szerint Barack Obama repülőgépe vasárnap, 35 perccel a temetési szertartás kezdete előtt fog leszállni a krakkói repülőtéren.
Eredetileg 98 állam jelezte, hogy - különböző szinten - képviseltetni fogja magát Lech Kaczynski és felesége temetésén. Az eredeti terv szerint a Vatikán küldötte, Angelo Sodano bíboros mutatta volna be a szombat déli gyászmisét Varsóban, a Pilsudski téren. A lengyel légtér zárlata miatt ő azonban nem tudott Varsóba utazni. A vasárnapi krakkói temetésen viszont már Sodano is ott lesz.
Múlt szombaton zuhant le a Lech Kaczynski lengyel államfőt és kíséretét szállító kormányrepülőgép Oroszországban, néhány száz méternyire a szmolenszki Szevernij katonai repülőtér kifutópályájától. Kaczynski és kísérete az 1940-ben lemészárolt 22 ezer lengyel tiszt és civil emlékére rendezett megemlékezésre tartott Katinyba (Katyn), magánlátogatás keretében. A katasztrófa következtében 96 ember halt meg, közöttük a lengyel politikai és katonai vezetés számos képviselője.
Lech Kaczynski elnök temetési szertartása kétnapos, az állami szertartás szombaton, míg az elnöki pár temetése vasárnap lesz.
Kaczynski-temetés: Bajnai, Orbán és Sólyom is ott lesz
Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök, valamint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is jelen lesz Lech Kaczynski lengyel elnök és felesége krakkói temetésén vasárnap. Az MTI úgy tudja, a magyar politikusok egy konvojban, de külön autókkal utaznak Krakkóba.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.