A Monty Python-csoporttal híressé vált Cleese pénteken hívta fel a horteni Viken taxitársaságot, és azt tudakolta, hogy mennyibe kerül egy 1500 kilométeres út. Az átszámítva 3800 eurós (mintegy egymillió forintos) viteldíj nem rettentette el, és megerősítette, hogy megrendeli a bérautót - számolt be róla az NRK norvég rádió.
Cleese magánshow-jával lépett fel Oslóban. A helyi rendezők szerint szombat délután egyig mindenáron el akart érni egy Brüsszelbe tartó vonatot, de mire észbe kapott, akkorra már az összes jegy elkelt, ezért váltott át taxira.
A hetvenéves komikus mostani turnéját - amelynek címe: Paying My Ex-wife, Year Two (Fizetek a volt feleségemnek, második év) - azzal indokolta, hogy nagyon sokba került válása harmadik feleségétől, Alice Faye Eichelberger amerikai pszichoterapeutától, ezért sürgősen pénzt kell szereznie.
Taxival megy Oslóból Brüsszelbe egy brit komikus
Az Oslóban érvényben lévő repülési tilalom miatt taxit rendelt Brüsszelbe John Cleese brit komikus, aki a Monty Python-csoporttal vált híressé.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.