A Föld legmagasabb hegyét a térségben élő buddhista serpák szentnek tartják, ezért a lámák figyelmeztetése után a hamvak továbbra is egy monostorban maradnak a Csomolungma közelében - jelentette honlapján a BBC. Edmund Hillary volt az, aki 1953. május 29-én először jutott fel a 8847 méteres hegycsúcsra nepáli serpájával, Tendzing Norgajjal. 2008-ban bekövetkezett halála után hamvai nagy részét az aucklandi kikötőbe szórták, a többit átadták a serpa közösségnek.
A Csomolungmára tizenkilencszer felkapaszkodó és ezzel rekordot felállító Apa serpa vállalta, hogy hamarosan induló 20. expedíciója keretében felviszi és szétszórja a hamvakat a "világ tetején", így tisztelegve az új-zélandi hegymászó előtt. Az expedíció szervezői azonban most bejelentették, hogy elállnak a tervtől, miután a buddhista lámákat is magában foglaló serpabizottság helytelenítette azt. "Az öreg lámák szerint baljóslatú lenne szent helyre vinni a hamvakat. Elhangzottak olyan aggodalmak is, hogy Hillary hamvainak szétszórása precedenst teremtene, más emberek is azt akarnák, hogy ott szórják szét hamvaikat" - mondta Dava Steven serpa.
Szóba került, hogy parkot létesítenek a hegymászó emlékére, és a hamvakat ott szórják szét.
Az 50 éves Apa úgy nyilatkozott, hogy többször is találkozott Hillaryval, és imádkozni fog érte a Csomolungma csúcsán. "Nélküle nem volnának sem klinikáink, sem iskoláink" - hangsúlyozta. A világhírű hegymászó szoros kapcsolatba került a környékbeli serpa közösséggel. A hegy lábánál, Szolokhumbu térségében élő embereket jótékonysági alapítvány létrehozásával segítette.
Mégsem szórják szét Hillary hamvait a Csomolungmán
Buddhista lámák szerint balszerencsét hozna, ezért mégsem szórják szét Edmund Hillary új-zélandi hegymászó hamvainak egy részét a Mount Everesten.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.