Holder szerint bin Ladennel vagy az amerikai csapatok, vagy a saját emberei fognak végezni, így annak esélye, hogy élve fogják el a terroristavezért, egészen minimális. "Soha nem fog egy amerikai bíróság előtt megjelenni" - mondta, hozzátéve: az elfogottak jogait ismertető formaszöveget már csak Oszama bin Laden holtteste mellett olvashatják majd fel. Holder egyébként továbbra is úgy véli, hogy a 2001. szeptemberi amerikai terrorakciók felelőseit polgári bíróság elé kellene állítani. A miniszter ezt korábban többször is azzal indokolta, hogy a polgári eljárás demonstrálná a világ előtt, miszerint az Egyesült Államok jogállam, ahol a leghírhedtebb terrorgyanús személyek ügyében is igazságot lehet szolgáltatni nyilvános, pártatlan bírósági eljárás keretében.Másfél hete viszont az amerikai médiában olyan hír jelent meg - fehér házi forrásokra hivatkozva -, hogy valószínűleg mégsem polgári, hanem katonai bíróság elé állítják Halid Sejk Mohammedet, az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i terrormerényletek értelmi szerzőjét. Ha ez így történne, az jelentős fordulatnak számítana, hiszen Barack Obama amerikai elnök korábban egyetértett Holder véleményével.Az igazságügy-miniszter a keddi meghallgatáson azt mondta, hogy a döntés néhány héten belül megszületik.
Kizárt, hogy Oszama bin Ladent élve elfogják
Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjét nem fogják amerikai bíróság elé állítani, mert nem sikerül majd élve elfogni - közölte Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter egy képviselőházi meghallgatáson kedden Washingtonban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.