A fekete épületben lángok keletkeztek, több tucat ablak üvege kitört. Az első és második szintről órákkal később is sűrű füst gomolygott, tűzoltók érkeztek a helyszínre. Az épületben tartózkodókat kimenekítették. Halálesetről nem tudni, két embert kórházba szállítottak. Néhány órával a délelőtti eset után bebizonyosodott az a feltételezés, hogy az egymotoros repülő pilótája - akit Joseph Andrew Stack néven azonosítottak - szándékosan vezette a gépet az épületnek, amely a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) helyi központjával szomszédos. Az épületben van a szövetségi adóhatóság (IRS) egy irodája.Kiderült, hogy a férfi utolsó repülése előtt az interneten aznap hosszú búcsúüzenetet hagyott hátra, amelyben szidta a kormányt és különösen az adóhatóságot. Azt is megjegyezte, hogy elege van a feleségéből, a katolikus egyházból, sőt, még George W. Bush volt amerikai elnökből is. Az öngyilkos pilóta az IRS kapcsán azt írta: "az erőszak az egyedüli válasz".MTI/APA belbiztonsági minisztérium közlése szerint nincsen terrorista cselekményre utaló nyom. Ugyanígy nyilatkozott Robert Gibbs fehér házi szóvivő is, aki elmondta, hogy az esetről tájékoztatták Barack Obama elnököt. A szövetségi légi felügyelet közlése szerint a férfi a texasi Georgetown egy repülőteréről szállt fel és nem közölte repülési útvonalát. Egyes hírek szerint Stack háza - amely az irodaépülettől mintegy 10 kilométerre van - csütörtök reggel kigyulladt.A Fox News hírtelevízió beszámolója szerint az austini irodaépületben súlyos károk keletkeztek; az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) két F-16-os vadászgépet mozgósított a baleset hírére. Peggy Walker, az IRS vámtisztje, aki az ütközés idején az épületben dolgozott, íróasztalánál ült, elmondta: olyan volt, mintha pokolgép robbant volna, "a mennyezet meghajolt, az ablakok betörtek, felugrottunk és szaladni kezdtünk".
Repülőgéppel ment neki az adóhatóság irodaházának egy férfi
Valószínűleg egy az adóhatóságra dühös öngyilkos pilóta vezette azt a kisrepülőgépet, amelyik egy hétszintes irodaépületnek ütközött a texasi Austinban csütörtökön.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.