A robbanás egy nemrégiben felújított meditációs központ közelében található, Német Pékség nevű étteremben történt a Mumbaitól (Bombay) 200 kilométerre délkeletre fekvő városban. Palaniappan Csidambaram indiai belügyminiszter közölte: a robbanást pokolgép okozta. A miniszter szerint a kilenc halott között egy külföldi van, de egyelőre nem tudni, milyen állampolgár. Egy magas rangú rendőrtiszt úgy tájékoztatott, hogy a halottak között hat indiai van, három halottat még nem azonosítottak, és lehet köztük egy külföldi is. Tíz külföldi sebesült meg, köztük irániak, szudániak, nepáliak, egy-egy tajvani és német - tette hozzá. Belügyi illetékesek előzőleg elmondták, hogy az egyik pincér egy otthagyott hátizsákra lett figyelmes, és feltehetően akkor történt a robbanás, amikor megpróbálta kinyitni. A detonáció következtében az épület és a közeli üzletek súlyosan megrongálódtak.
A robbanás akkor történt, amikor India és Pakisztán között enyhülni kezdett a viszony. A két ország megállapodott, hogy február 25-én tárgyalásokat tartanak Újdelhiben, az első hivatalos megbeszélést a 2008-as mumbai merényletek óta. Gopinath Munde, a hindu nacionalista Bháratíja Dzsanata párt egyik vezetője szerint a mumbai merényletekhez hasonlóan ismét Pakisztánban készítették elő a támadást. Az ellenzéki párt egy másik vezetője, Árun Dzsajtli követelte, hogy India ne kezdje újra a béketárgyalásokat, amíg Pakisztán hagyja, hogy terroristák a területét használják bázisnak, és nem bünteti meg a mumbai merényletek résztvevőit. "A terrorizmus és a a tárgyalások nem járhatnak együtt" - tette hozzá. Szomanahalli Mallaiah Krisna indiai külügyminiszter kijelentette: megvárja a merényletről szóló szakértői jelentést, mielőtt reagálna az ellenzéki követelésére. Juszuf Raza Gilani pakisztáni kormányfő vasárnap újságírókhoz szólva elítélte a púnai merényletet. "Elítéljük a terrorizmus minden formáját és megnyilvánulását - mondta. - Jó kapcsolatokat kívánunk fenntartani Indiával, és azt óhajtjuk, hogy a tárgyalások meggyőző eredményt hozzanak." A szombati incidens volt a legsúlyosabb terrorcselekmény Indiában 2008 novembere óta, amikor Mumbaiban iszlamista fegyveresek összehangolt támadást intéztek szállodák, pályaudvarok, kórházak, rendőrségi épületek és egy zsidó szervezet székháza ellen. A támadásoknak 166 halálos áldozatuk volt.
Robbanás egy nyugat-indiai város étteremben - nincs magyar halott
Kilencen meghaltak és ötvenheten megsebesültek szombaton, miután pokolgép robbant Púna nyugat-indiai város egyik zsúfolt éttermében. Hindu nacionalista vezetők másnap már a jövő hétre kitűzött indiai-pakisztáni béketárgyalások lemondását követelték.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.