Az Észak-amerikai Fikh Tanács nevű, az Indiana állambeli Plainville-ben székelő kánonjogi testület által kibocsátott fatva leszögezi, hogy a testszkenneren való áthaladás sérti az iszlámnak a szerénységre vonatkozó előírásait. (A fikh a mohamedán vallási törvény, a saría tudománya.)
"Az iszlám tanításainak egyértelmű megsértése, hogy egy férfit vagy egy nőt egy másik férfi vagy egy nő meztelenül lásson - mondja ki a fatva. - Az iszlámnak hangsúlyos eleme a haja (szerénység), és a hit részének tekinti azt. A Korán azt parancsolja a hívőknek, férfiaknak és nőknek egyaránt, hogy takarják el nemi szervüket."
A határozat megnehezítheti a potenciális terroristák kiszűrésére irányuló erőfeszítéseket. A karácsonyi merényletkísérlet nyomán, amelyet egy nigériai muszlim férfi próbált elkövetni egy Detroitba tartó repülőgép fedélzetén, számos amerikai repülőtér úgy döntött, hogy testszkennerek segítségével próbálja felderíteni a terroristák testére erősített veszélyes anyagokat.
Az Egyesült Államokban 19 reptéren 40 ilyen berendezést állítottak üzembe, s a hatóságok további 450 darab beszerzését tervezik. A muszlim vallási tanács azt javasolja a hívőknek, hogy a reptéri biztonsági ellenőrzéskor a testszkenner helyett válasszák a motozást. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (Transportation Security Administration, TSA) egyébként lehetővé teszi, hogy az utasok az átvilágítás helyett a kézi motozást válasszák.
Jim Fotenos, a TSA szóvivője leszögezte, hogy a hatóság tiszteletben tartja az utasok érzékenységét, s az átvilágítást végző biztonsági ember személyesen nem is találkozik az utassal. A szóvivő szerint a szkennerek "nem készítenek fotót", s hogy a berendezés képernyőjén megjelenő ábrák inkább "rajzolt körvonalakra" emlékeztetnek.
Fatvát bocsátott ki a testszkennerek ellen egy muszlim csoport
Fatvát (vallásjogi határozatot) bocsátott a testszkennerek ellen egy amerikai muszlim csoport, megtiltva a vallás követőinek, hogy a repülőtereken alávessék magukat a berendezéssel elvégzendő ellenőrzésnek - adta hírül pénteken a Detroit Free Press internetes kiadása.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.