A tettest elfogták. Mint később kiderült, több személyt is megsebesített. A sebesültek közül kettőnek az állapota súlyos. A Huntsville városában lévő egyetem épületét a rendőrség ellenőrzése alá vonta.
A CNN hírtelevízió értesülése szerint az elkövető egy nő volt. Egy helyi tévé megerősítette ezt az értesülést, hozzáfűzve, hogy a nő a felsőoktatási intézmény alkalmazottjaként dolgozott. Tettére egyelőre nincs magyarázat. Egy diáklány elmondta: biológiaórán vett részt, amikor az egyik szomszédos helyiségből kiabálásokat hallott.
Az egyetemen több mint 7 ezer hallgató tanul.
Ámokfutó gyilkolt egy amerikai egyetemen, 3 halott
Egy ámokfutó lelőtt három embert az egyesült államokbeli Alabamai Egyetemen pénteken - közölte a tanintézet szóvivője.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.