Leppert bűnösnek találták abban, hogy 2001-ben és 2002-ben pártjának két női munkatársát pártbeli pozíciókért cserébe szexre kényszerítette. Az ítélet nem jogerős, a pártelnök mindvégig ártatlanságát hangoztatta, és közölte, megfellebbezi az ítéletet.A szexbotrány 2006-ban robbant ki, miután a Gazeta Wyborcza című napilap nyilvánosságra hozta a Munka szexért az Önvédelemnél című leleplező írását. Lepperrel együtt a vádlottak padján ült egyik munkatársa, Stanislaw Lyzwinski is, akit a bíróság 5 évi szabadságvesztésre ítélt. Őt azonban egészségügyi okokból kiengedték a börtönből. Büntetésébe beleszámítják azt a két és fél évet, amelyet előzetes letartóztatásban töltött. Lyzwinskit nemi erőszakkal vádolták, és azzal, hogy az általa teherbe ejtett nőt, Aneta Krawczykot abortuszra kényszerítette. Mindkét vádlottra pénzbüntetést is kiszabtak: Lyzwinskinek 40 ezer, Leppernek 22 ezer zlotyt kell fizetnie (1 zloty=66 forint). Andrzej Lepper pártja, amely törvénytelen útblokádjairól és erőszakos akcióiról vált hírhedtté, része volt a Lengyelországban 2005 és 2007 között kormányzó, Jaroslaw Kaczynski vezette jobboldali koalíciónak. Szexbotránya és korrupciós vádak miatt a miniszterelnök menesztette, ami hozzájárult a koalíció felbomlásához és a 2007. októberi előre hozott választásokhoz. Ennek nyomán az Önvédelem, akárcsak a koalícióban részt vevő másik populista formáció, a Lengyel Családok Ligája, kikerült a parlamentből.
Börtönbüntetésre ítélték a lengyel Önvédelem párt elnökét
Egy lengyel bíróság csütörtökön kétévi és három hónapi szabadságvesztésre ítélte szexuális zaklatás és kényszerítés címén Andrzej Lepper volt miniszterelnök-helyettest, egykori mezőgazdasági minisztert, a populista Önvédelem párt elnökét.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.