Erre a válság elkerülése érdekében van szükség - mondta. Hangoztatta, hogy kormánya kapcsolatrendszerében prioritást élvez ugyan az Oroszországhoz és az egykori Szovjetunió tagállamaihoz fűződő viszony, Ukrajnának azonban a gazdaság stabilizálása érdekében Keletről és Nyugatról egyaránt segítségre van szüksége.
Viktor Janukovics a szavazatok 48,95 százalékát, míg ellenlábasa, Julija Timosenko 45,47 százalékát kapta, hátránya 3,48 százalék, azaz közel 880 ezer szavazat. Timosenko miniszterelnök, aki három napja nem jelent meg a nyilvánosság előtt, lemondta a heti kormányülést, és egy temetésre a kelet-ukrajnai Zaporizzsjába utazott. Sajtóértekezletet most sem tartott. A kormányfő politikai alakulatának (Julija Timosenko Tömbje -BJUT) parlamenti frakciója kedden azt közölte, hogy bíróságon támadja meg az eredményt, mert a frakció szerint széles körben történt csalás a választáson. Timosenko csapata egyebek között követeli, hogy Donyeckben és Luhanszkban, valamint a Krímben számolják át a szavazócédulákat.
Andrej Szencsenko, a BJUT egyik képviselője szisztematikus szabálysértésekről beszélt. Néhány vitatott szavazóhelyiségben újraszámolták a szavazatokat és "kirívó tényeket" fedeztek fel. Szavai szerint a szabálysértések a Krímben erősen befolyásolták az eredményt. Olekszandr Turcsinov, Timosenko jobbkeze úgy vélte, hogy tömeges csalások történtek, amelyek lényegesen befolyásolták az eredményt. Timosenko táborában azonban néhányan kételkednek abban, hogy sikerül bebizonyítani a csalások tényét. Egy képviselő pedig azt jövendölte, hogy Timosenko az elkövetkező napokban lemond tisztségéről.
A győztesként kihirdetett Janukovics pártja (a Régiók Pártja) a maga részéről azt kifogásolta, hogy Ukrajna nyugati részében csaltak Timosenko javára. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), nyugati megfigyelők a választást tisztességesnek minősítették.
Janukovics: a válság elkerülése érdekében Timosenko mondjon le
Viktor Janukovics, az ukrajnai elnökválasztás győztese szerdán felszólította Julija Timosenko miniszterelnököt, mondjon le.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.