A délolasz város pizzasütői érthetően örömmámorban úsznak. A meghatározott térségből származó alapanyagból vagy sajátos eljárással készített termékekre - például a tokaji borra - a védett eredet-megjelölés, illetve a védett földrajzi eredetjelzés szolgál az Európai Unióban. Emellett azonban az igazoltan hagyományos helyi eljárás szerint készülő ételkülönlegességeket is megjelölhetik, ami egyben minőségi garanciát is jelent.
Ez utóbbi kategóriába került most a nápolyi pizza, amelynek pontosan meghatározott arányokban kell tartalmaznia oreganót, bazsalikomot, illetve mozzarellát. A tésztaanyagban egy liter vízhez 50 gramm só, 5 gramm élesztő és 1,8 liter liszt dukál. A pizza átmérője nem lehet nagyobb 35 centiméternél, a sütőedény nem lehet magasabb 2 centiméternél. Az elkészítés egyes fázisaihoz is kötelező időmennyiséget határoztak meg.
"Nagy győzelem ez Olaszország számára" - lelkendezett Rómában a hivatalos minősítési okmányok brüsszeli aláírása után Luca Zaia mezőgazdasági miniszter. "Végre elismerték a pizzánkat!" - mondták nápolyi pizzasütők, hozzátéve, hogy senkinek nem akarják megtiltani a pizzakészítést, de ha azt nápolyinak nevezik, akkor be kell tartani a receptelőírásokat.
Az olasz finomságok közül eddig a pármai sonka és a mozzarella sajt büszkélkedhetett védett eredet-megjelöléssel.
Uniós védelmet kapott a nápolyi pizza
Hivatalos uniós elismerést nyert, megkapta a "garantáltan hagyományos különlegesség" (traditional speciality guaranteed, TSG) termékminősítést a nápolyi pizza.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.