A volt kormányfő a Herclija Konferencián Tony Blairrel, az Egyesült Királyság volt miniszterelnökével is folytatott négyszemközti megbeszélést, és találkozott Dominique Strauss-Kahnnal, az IMF vezérigazgatójával is.
A Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs főtanácsadója a találkozóról a tévéműsorban elmondta, hogy a volt miniszterelnök tájékoztatta az izraeli kormányfőt a magyar belpolitikai helyzetről, az izraeli üzleti élet szereplőit pedig arról, hogy „Magyarország továbbra is nyitott az izraeli befektetésekre”.
Gyurcsány Ferenc a „közel-keleti Davosként” emlegetett Herclija Konferencián az izraeli kormány meghívására vett részt. A tanácskozás témái között szerepelt többek között a biztonságpolitika, az energiapolitika, a világpolitika és a válságkezelés. Gyurcsány Ferenc ez utóbbi témában szólalt fel, az izraeli kormányfőn kívül pedig Ehud Barak védelmi miniszterrel, Cipi Livni ellenzéki politikussal, valamint az izraeli nemzeti bank elnökével is találkozott.
Blairrel, Netanjahuval is találkozott Gyurcsány Izraelben
Gyurcsány Ferenc csütörtökön Izraelben háromnegyed órás tárgyalást folytatott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel – nyilatkozta Gréczy Zsolt az ATV Jam című műsorában pénteken.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.