A meggyilkolt lány családja arra gyanakodott, hogy több férfival is kapcsolatban volt, ezért az élve eltemetéssel akarták tisztára mosni a család nevét - számolt be boncolási jegyzőkönyvre hivatkozva az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön.
A lány apját és nagyapját őrizetbe vették, azonban mindketten hallgatásba burkolóztak. A tinédzserre ülő helyzetben, egy két méter mély sírban találtak rá - számolt be a többségében kurdok által lakott, Délkelet-Anatóliában fekvő Malatya város egyik patológusa. A vizsgálatok szerint a lány tüdejében és gyomrában földet találtak, ami azt bizonyítja, hogy élve temették el. Az áldozat kezét megkötözték és tudatánál volt a bestiális bűncselekmény elkövetésekor - folytatta az orvos szakértő.
A fiatal holttestére még decemberben bukkantak rá a család kertjében, azok után, hogy a lányt több mint egy hónapja eltűntként tartották számon.
Törökországban mind a kormány, mind pedig társadalmi szervezetek számottevő erőfeszítést fejtettek ki az elmúlt években, hogy visszaszorítsák az úgynevezett becsületgyilkosságokat. Ennek ellenére egy, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése elé terjesztett jelentés szerint az országban hozzávetőleg hetente egy ember esik áldozatul ilyenfajta bűncselekménynek. A felmérések szerint a becsületgyilkosság a kurdok lakta övezetekben a legelterjedtebb, és itt találkozik a lakosság részéről a legnagyobb megértéssel. A becsületbűntett immár életfogytiglani börtönnel büntethető az Európai Unióban tagságra törekvő Törökországban.
Élve temetett el egy török lányt a családja
Saját családja temetett el élve egy 16 éves török lányt, amiért állítólag foltot ejtett tisztességükön azzal, hogy a feltételezések szerint férfiakkal állt kapcsolatban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.