Az évnek ez az a napja, amikor a legtöbben beteget jelentenek munkahelyüknek egyebek közt a mélabú miatt, bár az influenza okán akadnak valóban gyengélkedők is.
Évente 350 ezer körül van a február első hétfőjén beteget jelentők száma, sokuknak azonban csak a hangulata olyan rossz, hogy inkább otthon marad. A rossz kedély főként a karácsonyi hitelek törlesztéséből adódik, és hogy a tavasz végtelenül távolinak tűnik. Számítások szerint 30 millió fontra (kilencmilliárd forint) tehető a gazdasági veszteség a jelenség miatt.
Hiányozni egyre könnyebb, mivel már betelefonálás helyett sok helyütt elég egy email, márpedig abból nem értesül a főnök arról, hogy beosztottja egyáltalán nem hallatszik náthásnak. Akadnak, akik nem betegségre hivatkoznak.
A furcsasági csúcstartók között van egy férfi, aki azzal indokolta be nem menetelét, hogy túl nagy a forgalom a háza előtti úton, nem tud átjutni a túloldalra. Felülmúlta azonban még őt is az a munkás, aki arra hivatkozott, hogy a hét végén nem halt meg az anyósa, ezért nem mehet munkába - emlékeztetett kirívó példákra a Daily Telegraph című brit lap.
Lógós "betegnapot" tartottak Nagy-Britanniában
Lógós "betegnapot" tartottak hétfőn Nagy-Britanniában, ahogy minden évben február első hétfőjén.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.