Robert Gibbs fehér házi szóvivő azonban nem erősítette meg azokat a beszámolókat, amelyek szerint mégsem New Yorkban rendeznék meg a pert. Az eredeti tervek szerint a bírósági tárgyalást a terroristák által romba döntött Világkereskedelmi Központ egykori ikertornyainak a tőszomszédságában tartanák meg. Ezt az elképzelést azonban Michael Bloomberg New York-i polgármester és az amerikai nagyváros számos vezetője ellenzi. Érvelésük szerint a feltehetően több évig elhúzódó eljárás évente több mint 200 millió dollárjába kerülne a városnak.
A városrész lakói sem fogadnák szívesen a folyamatos készültséget, ezenkívül az egész város biztonságát meg kellene erősíteni az esetleges újabb terrortámadásokkal szemben. Gibbs a televíziós műsorban közölte, hogy a kormányzat egyelőre tárgyal a New York-i városvezetéssel, és megérti aggodalmaikat.
Eric Holder igazságügy-miniszter tavaly novemberben jelentette be, hogy polgári bíróság elé állítják a terroristát és négy társát, sorsukról nem katonai törvényszék fog dönteni. Akkor született döntés a New York-i helyszínről is.
Ezzel azonban korántsem ért egyet mindenki, konzervatív szenátorok szerint a terroristákat ellenséges harcosokként a szigorúbb és zártabb katonai bírósági eljárás során kellene elítélni. Érvelésük szerint egy amerikai szövetségi polgári eljárás módot adna a szélsőségeseknek, hogy azt kirakatperré változtatva a világ nyilvánossága előtt magasztalják tettüket és újabb harcosokat állítsanak a terrorizmus oldalára.
Mitch McConnell republikánus párti szenátor ugyancsak a CNN-nek nyilatkozva úgy vélte: katonai bíróságnak kellene eljárnia a terroristák ügyében és - szerinte - a legalkalmasabb helyszín a guantánamói támaszpont lenne. Jóslata szerint a demokrata párti politikusok közül is sokan a republikánusok mögé sorakoznának fel ebben a kérdésben.
Bloomberg polgármester is azon a véleményen van, hogy a tárgyalást egy katonai bázison folytassák le, de semmiképpen sem Manhattanben.
Kivégezhetik a 9/11-es merénylet értelmi szerzőjét
Az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i terrormerényletek értelmi szerzőjét, Halid Sejk Mohammedet bíróság elé állítják, és valószínűleg kivégzik - közölte vasárnap a CNN egyik műsorában Robert Gibbs fehér házi szóvivő.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.