A hazaszállítás függ a svéd gép szabad szállítókapacitásától is, amennyiben a mentőcsapatot felfér a gépre, úgy a pápai repülőtéren landolnak majd - olvasható a közleményben.
Az OFK emlékeztetett: a mentőcsoport január 27-én az ENSZ kérésének megfelelően meglátogatott négy, Port-au-Princben lévő menekülttábort, felderítést végzett a fővárosi Egyetemi Kórházban, ahol a sérültek, sebesültek ellátását a nemzetközi erők végezték, de további segítségre nem tartottak igényt.
Csütörtökön a mentőcsapat kettévált, egyik része a Bernard Meus kórházban dolgozott, a csoport többi tagja pedig két állami és egy spontán szerveződő táborban végzett egészségügyi felderítést és ellátást. A karib-tengeri országban január 12-én rázta meg 7-es erősségű földrengés a fővárost, Port-au-Prince-t és környékét, a tragédiának az eddigi adatok szerint majdnem 170 ezer halálos áldozata van.
Február 3-án térhet haza az újabb magyar mentőcsoport Haitiről
Várhatóan február 3-án, a svéd légierő egyik Európába tartó szállítógépével érkezik haza Haitiről a magyar mentőcsapat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken az MTI-vel.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.