Az államtitkár a kanadai külügyminiszter és bevándorlási miniszter helyettesével részletesen tárgyalt "a két ország kapcsolatában újra jelentkező kritikus pontról", a kanadai menekült státust kérő magyarok számának több hónapja tartó növekedéséről. "Ez a szám igen kritikus határ felé mozog" - tudatta a kanadai fél, jelezve egyúttal: nincs döntés a vízumkényszer ügyében, de a menekültkérelmek számának növekedése Kanada számára "problémát jelent".
A külügyminisztérium államtitkára - aki kétnapos washingtoni tárgyalások után érkezett egynapos egyeztetésre a kanadai fővárosba - azt mondta: az illetékes kanadai és magyar minisztériumok, illetve hivatalok az utóbbi hónapokban hatékonyan együttműködtek, "de ez nem elegendő". Szerdai tárgyalásain megállapodás született arról, hogy az ügyben tavaly alakult kanadai-magyar munkabizottság - amely eddig két ülést tartott, legutóbb tavaly októberben Budapesten - folytatja munkáját, február elején ismét tanácskozást tart a magyar fővárosban.
Szabó Vilmos véleménye szerint még több olyan lépés lehetséges, amely megoldást eredményezhet és elkerülhetővé teszi a vízumkényszer bevezetését. Konkrétumokat nem említett, de utalt rá: mindkét országban meg kell vizsgálni azok törvényi szabályozása alapján, hogy milyen feltételek - politikai veszélyeztetettség, gazdasági vagy egyéb körülmények - indokolják a menekültkérelmeket. Kifejtette: a magyar kormány roma vezetőket is fel fog kérni, hogy kapcsolódjanak be az egyeztetésekbe.
Arra a kérdésre, Kanada fontolgatja-e, hogy esetleg a magyarországi választások után vezeti be a vízumkötelezettséget - mint a kanadai sajtó erre utaló cikkeiben olvasni lehetett - úgy felelt: "nem beszéltünk erről (...) az a közös szándék, hogy olyan együttműködést alakítsunk ki, olyan megoldást találjunk, amely elkerülhetővé teszi a vízumkényszert". Szabó Vilmos a maga részéről úgy nyilatkozott: "bízom benne, hogy partnerek lesznek és találni fogunk megoldást".
Az államtitkár azt is elmondta: a vízumügytől függetlenül a tárgyalásokon kölcsönösen megállapították, hogy a kétoldalú viszony problémamentes, mindkét fél érdekelt a kapcsolatok fejlesztésében, és erre remélhetőleg több lehetőség lesz a globális pénzügyi és gazdasági válság után.
A Canadian Press kanadai hírügynökség január elején arról írt: Ottawa "komolyan fontolgatja" a vízumkényszer ismételt bevezetését Magyarországgal szemben, hogy gátat szabjon az elsősorban romák által benyújtott, egyre növekvő számú menekült kérelmek áradatának.
Alykhan Velshi, a kanadai bevándorlási miniszter szóvivője korábban kijelentette: egyre többen akarnak visszaélni a kanadai bevándorlási szabályokkal, és a magyar kormány felelőssége, hogy kivizsgálja a problémákat. A bevándorlási minisztérium két hete az MTI-nek megerősítette: Kanada és Magyarország folytatja a nyílt és építő jellegű párbeszédet a bevándorlási ügyekben.
Roma vezetők is egyeztethetnek a kanadai vízumkényszerről
Közös érdek a Magyarországgal szembeni kanadai vízumkényszer újbóli bevezetésének elkerülése, a két ország folytatja az egyeztetéseket - ebben foglalta össze szerdai ottawai tárgyalásainak lényegét Szabó Vilmos külügyi államtitkár. A magyar kormány roma vezetőket is fel fog kérni, hogy kapcsolódjanak be az egyeztetésekbe.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.